Bazi Nagy Görög Kaland

Lassan egy éve, hogy eljöttem második otthonomból, de Görögország és az ottani élémyek a mai napig erősen bennem élnek. Emlékszem az első napra, amikor leszálltam az Eleftherios Venizelos reptéren, nagyon meleg késő szeptemberi nap volt és fogalmam sem volt, hogy életem legjobb éve áll előttem. Görögország, Athén, Erasmus, pénzügyi válság- nagyon nehéz egy évnyi élmény 400 karakterbe betömöríteni. Ezért megpróbáltam összegyűjteni azokat a dolgokat, amiket legjobban szeretek Görögországban.

Szigetek: Van egy nagy előnye a görög diáklétnek, márpedig, hogy kedvezményesen utazhatsz a hajókon is. A szigetek mindenképpen az ország egyik legnagyobb kincsei és évente turisták millióit vonzza. Szantorini egyértelműen kötelező, egyszerűen leírhatatlanul szép sziget. Habár az én személyes kedvencem Paros, ahol kevesebb a turista-több a görög és van egy hihetlen bája a kék-fehér házaival együtt. Én nagyon szerettem Krétát is, ami a legnagyobb görög sziget és ott taláható az életemben látott legszebb strand, Elafonisi. Ha egy görög szigetre mentek nyaralni, mindenképpen ajánlom egy scooter vagy quad bérlését, mert nincs jobb és élvezetesebb módja egy hely felfedezésének.

Gyros: Természetesen! Általánosságban nagy kedvelője vagyok a görög konyhának és a gyros az az étel, amit tudnék enni minden nap anélkül, hogy megunnám. És ahogy a görög tanárom mondani szokta: a gyros egészséges, mert van benne minden, amire egy emberi szervezetnek szüksége van: hús, zöldségek, krumpli és kenyér. Már sok országban kóstoltam gyrost, de senki nem csinálja olyan jól mint a görögök. A sültkrumpli és tzatziki vagy majonéz ugyanis nem hiányozhat.

Az időjárás: az időjárás egyszerűen nagyszerű, a nap szinte minden nap süt Hellász fölött. Természetesen van egy két hideg és esős nap, de az év többi része tökéletes. Áprilistól novemberig lehet élvezni a lenyűgöző görög strandokat.

Frappé: a frappé a görögök jegeskávéja, ami rettentően népszerű arrafelé. Én is mindennap útban az egyetemre elszürcsöltem a reggeli frappémat és mai napig úgy gondolom, hogy nincs jobb módja a nap elkezdésének egy frappénál.


Akroplisz: Az Akroplisz Athén fellegvára a leghíresebb görög templommal, a Parthenónnal. Szinte az egész városból lehet látni és fantasztikus, ahogy kiemelkedik a fehér házak tengeréből folyamatosan emlékeztetve a görögöket a történelmi nagyságukra. Ha felülről szeretnéd látni az Akropliszt, mássz fel a Lycabettus hegyre, a kilátás leírhatatlan.

Tehát válság ide vagy oda, Görögország mindenképpen megér egy látogatást.
Voltál már Görögországban? Mit szerettél a legjobban?

[English]

You might also like: