Nyelvi tandem: hogyan is csináljuk?

Nem szeretnék senkit áltatni: erre a kérdésre még magam sem tudom a választ, mivel csak most kezdtem el a tandemezéssel kísérletezni. Nemrég költöztem Németországba, és még nem ismerek túl sok embert, ráadásul a munkahelyemen egyáltalán nem használjuk e németet, ellenben teljes munkaidőben dolgozom, tehát annyira sok időm és energiám már nem marad az ismerkedésre. Ennek következtében elhatároztam, hogy a kezembe veszem a dolgokat, és keresek magamnak pár német embert, akikkel beszélgethetek. Ennek az egyik legkönnyebb módja a tandem, ahol egy darabig vagy magyarul, vagy inkább egy másik általad folyékonyan beszélt nyelven kell beszélned (tapasztalataim szerint a magyar sajnos kevéssé keresett nyelv), amiért cserébe a tandempartnered pedig az ő anyanyelvének elsajátításában segít neked. A németországi német tandemkeresésre tudom ajánlani a www.tandempartners.org és a www.erstenachhilfe.de weboldalakat.

Tandemoldalt találni persze nem nagy kihívás. Sokkal nehezebb viszont megtalálni a megfelelő partnert. Már a keresés része is lehet problematikus, és utána persze ott van maga a „vakrandi“.

Először is, amikor megcsinálod az oldalad, próbálj meg világosan fogalmazni azzal kapcsolatban, hogy mit is keresel. Nem kell sokat megosztanod magadról, de ha úgy vagy vele mint én, és hasonló korú fiatalokat keresel egy kellemes kétnyelvű sörözéshez, akkor ezt mindenképpen tedd világossá, különben olyan emberek fognak megkeresni, akikkel a koruknál fogva nem biztos, hogy jól tudnál szórakozni, olyanok, akik azt hiszik, társkereső oldalon vannak, és olyanok, akik Skype-on szeretnének tanulni, akár egy másik országból. Persze a nem releváns emaileket könnyű figyelmen kívül hagyni, illetve udvariasan visszautasítani őket, de arra jobb ha ügyelsz, hogy ne tedd fel a telefonszámodat olyan oldalakra, mint pl. az Erstenahhilfe, mert akkor aztán bármelyik premium felhasználó felhívhat, ami főleg akkor lehet kellemetlen, ha nehezen mondasz nemet kedves, de valamilyen okból az elvárásaidnak meg nem felelő embereknek.

Ami pedig magát a találkozást illeti, hát az mindenképpen egy kicsit furcsa lesz. Segít persze, ha előtte megnézed az illető Facebook profilját, illetve váltotok pár emailt, de egy vadidegennel találkozni mindig egy kicsit kényelmetlen az elején. Engem ez nem zavar, hiszen minden ilyen találkozás egy lehetőség arra, hogy új barátokat találj, ha pedig nem vagytok annyira szimpatikusak egymásnak, akkor ennyi volt. Sajnos azonban van pár ember, aki azt gondolja, hogy attól, hogy egyszer találkoztál vele, máris elkötelezted magad arra, hogy minden héten összeüljetek két órára. Ami engem illet, én úgy vagyok vele, hogyha valaki ilyen rendszerességű programot keres magának, az menjen nyelvórára. Én nem szeretném kötelezettségnek érezni, hogy valakivel beszélgessek, bármilyen előnyökkel is járna egy ilyen rendszer a nyelvtanulás szempontjából. Ne feledjük, hogy a nyelvtanulás szórakozás kell, hogy legyen, és így természetesen a tandem is!

[English]

You might also like: